|
Az új számítógépes vizsgarend bevezetése óta a jogosítvány megszerzéséért zajló megmérettetés elméleti részén elbukott tanulók a műszaki kérdéseket okolják – derült ki nemrég a sofőriskolai oktatók beszámolójából.

Úgy tűnik, egyre nagyobb a közvita a témában, a vélemények pedig igencsak megoszlanak: egyesek szerint elengedhetetlen a műszaki ismeret, hisz – mint mondják – anélkül nem lehet boldogulni, mások viszont úgy vélik, sofőröket kell nevelni, nem pedig autószerelőket, különben is, a mai modern autókba az egyszerű ember nem is igazán tud „belenyúlni”.
A legtöbb tanulót felkészületlenül érték a számítógépes vizsgán szereplő műszaki kérdések. A téma kapcsán több székelyudvarhelyi oktató azt nyilatkozta, hogy könnyítést hozott a Baló Jean által készített – a circulatiarutiera.ro internetes honlapon is megtalálható – füzetecske, amely számos, a tesztben szereplő kérdésre választ ad, illetve képes mellékletekkel részletesen leírja az autóval kapcsolatos alapvető műszaki, mechanikai tudnivalókat. Ha nem is lesz az illetőből autószerelő, legalább az alapokat meg fogja tanulni – érvelt lapunknak a füzet kapcsán Baló Jean, aki szerint egy B kategóriás jogosítvány megszerzéséért nem igazán lenne szükség túlságosan bonyolult műszaki kérdésekre. Az alapdolgokat jó ismerni – mondja Baló, majd azzal folytatja, a sofőrnek azt kell tudnia, hogyan kell a kerekeket kicserélni, illetve milyen telefonszámot kell hívnia hiba, probléma esetén, ám a teszt számos túlzást, mondhatni mérnöki alapismereteket feltételező kérdést is tartalmaz: Mi az, hogy oktánszám? Ha kiveszed a kulcsot, miért megy tovább a motor? Miért füstöl a kipufogó? Hogyan működik a váltó?
Baló is úgy véli, a modern felépítésű motorokhoz és a kapcsolódó berendezésekhez nem ért, és nem is fér hozzá az átlagember, tehát normális esetben – ha csak valaki nem érdeklődik a téma iránt – felesleges is megtanulni a vonatkozó információkat. Jó viszont tudni – tallózunk a kérdések között –, hogy a fagyálló folyadékot például legkésőbb háromévente cserélni kell, a kerékabroncsok életkorát a bennük lévő nyomás nagysága is befolyásolja, a hűtőfolyadéknál a 90–95 fok a normális működési hőmérséklet, a motor kenőanyagrendszere az olaj rendszeres cseréjével, illetve utántöltésével tartható karban. Ha nagyon belejövünk, azt is megtudhatjuk, hogyan működik a dízel és a benzines motor, mitől kotyoghat a fékpedál vagy a kormány, mit okozhat a kézifék nem teljes leengedése, mit okoz a nem tökéletes üzemanyagégés, ám ezen ismeretek birtokában talán már egy autómérnökire történő felvételivel is megpróbálkozhatunk.
Környezetkímélő úton
A számítógépes vizsgán nemcsak műszaki, hanem környezetvédelmi kérdések is szerepelnek, melyek többnyire arra vonatkoznak, hogy miként vezessünk minél energiagazdaságosabban és környezetkímélőbben – hívta fel figyelmünket Baló Jean. Eszerint városon belül leengedett ablakkal, azon kívül pedig légkondicionáló berendezéssel közlekedjünk, számolva azzal, hogy a légkondi növeli az üzemanyag-fogyasztást. A tetőre szerelt csomag szintén az üzemanyagköltségeket növeli, továbbá hosszabb utunkat tervezzük meg előre, ellenőrizzük a kerekekben lévő nyomást.
Máthé László Ferenc
Udvarhelyi Híradó, 17.11.2008 |