|
A prefektúra alárendeltségébe tartozó gépjárműbejegyzési és jogosítvány-kibocsátási közszolgálati iroda nemrég hatékonyságuk alapján listázta a Hargita megyei sofőriskolákat.
Fő szempontként azt vették figyelembe, hogy az adott iskolából vizsgázó tanulók hány százalékának sikerült elsőre a jogosítvány megszerzéséért letett elméleti vizsga. E sikerarány központi követése azért is indokolt, mert a számítógépes vizsgáztatás bevezetésének első hónapjaiban országos szinten akár 20%-kal is csökkent az átmenési arány.

Megyénkben tavaly az év elején vezették be a magyar nyelvű vizsgáztatást, majd többszöri beharangozás után ősszel indult el a számítógépes vizsgáztatás. Minden átállás egyértelmű hullámzást is hozott az eredményekben, hiszen először az okozott gondot, hogy a tanulóknak magyarul kellett vizsgázniuk, és közben a román szakszavak voltak számukra inkább otthonosak, majd a számítógépes vizsga elindulását követően az új felület használata, illetve a műszaki kérdések bonyolították a helyzetet. Mostanra az eredmények alapján talán elmondható: valamelyest visszaállt a régi rend, hisz hozzuk a régi átmenési százalékokat, igaz, több oktató, illetve a közszolgálat munkatársai szerint még mindig akad olyan tanuló, aki leül a számítógép elé, és azt sem tudja, mihez kezdjen. Jelenleg országszerte átlagosan 25% körüli az átmenési arány, vagyis a jelentkezők közül első nekifutásra csak minden negyedik tanuló szerez jogosítványt. Volt viszont korábban olyan időszak is, amikor ez a mutató a 40%-ot is elérte. Jelentős különbség van az elméleti és gyakorlati vizsga sikeraránya között: az országos kimutatások szerint míg korábban az elméleti vizsgán a tanulók 35–40%-a jutott át sikeresen, addig most mindössze 20–25%-uk, a gyakorlati vizsga sikeraránya ezzel szemben még mindig 70% körül alakul. Aki tehát átjutott a „termen”, nagy valószínűséggel „könyvet” is szerez.
A Pro Drive vezet
A megyében közel húsz sofőriskola tevékenykedik, ezeket rangsorolta a témában érintett közszolgálat. A lista egyfajta irányadó is lehet a sofőriskolába beiratkozni szándékozóknak, hiszen a nagyon alacsony mutatóval rendelkező iskolákat érdemes nagy ívben kikerülni. Ilyenről szerencsére térségünkben szó sincs. A kimutatás szerint a lista élén a székelyudvarhelyi Pro Drive sofőriskola áll 41%-kal, a többi városunkbeli sofőriskola pedig 26 és 27% közötti eredményt ért el, vagyis enyhén az országos átlag fölött állunk. Talán érdemes megemlíteni, hogy a megyében olyan iskola is volt, amely 2%-ot ért el, illetve egy másikat 4%-kal „jutalmaztak”. Ezek közül egyik sem udvarhelyszéki. A Pro Drive oktatói természetesen büszkék eredményükre, hiszen, mint Balo Jan oktató lapunknak elmondta, ily módon is megmutatkozik a befektetett energia és munka.
A „C” a legnehezebb
A pénteki, csíkszeredai gyűlésen, ahol ezen eredményeket hivatalosan ismertették, jelen volt Heipel Judith is a székelyudvarhelyi Heipel sofőriskola részéről. Ő azt mondja, a kimutatást nem egy teljes évre számolták, így 1–2%-os különbség, hibaszázalék rászámolható. Tény viszont – folytatta Heipel, hogy a megyei elméleti vizsgás átlag 27%, ebből pedig 72% szerez jogosítványt, így jobban állunk az országos átlagnál. Heipeltől azt is megtudtuk, hogy a közszolgálat először készített ilyen kimutatást, és nem feltétlenül a rangsorolás kedvéért, hanem mert az új számítógépes program lehetőséget ad erre. A közszolgálat kategóriánként is osztályozott: az A kategóriánál minden jogosítványra 4,07 vizsga jut, a B-nél 3,45, a C esetében 7,51, a D-nél 4,19 a C–E-nél pedig 2,25. Ez azt jelenti, hogy minden 7,51 teherautóra letett vizsgából csak egy jogosítvány születik.
18 év alatt csak tanúval
A múlt héten ismertették a sofőriskolai oktatókkal azt az újdonságot, mely szerint a 16 és 18 év közötti, vizsgára jelentkező fiatalok csak tanú kíséretében vehetnek részt a próbákon. A tanú ebben az esetben természetesen első fokú rokont jelent. A közszolgálat ugyanakkor azt is kérte, hogy a felnőttkorú vizsgázók ne jelenjenek meg rokonok, ismerősök kíséretében, hiszen a vizsgahely kicsi, és ily módon hamar zsúfolttá válik.
Máthé László Ferenc
UH, 2009.02.18 |